A Figyelő című hetilap 2010/28. számában "Szabadalmi vita a búzacsíra-kivonatról" címmel valótlan tartalmú írást jelentetett meg, amelynek alapját a dr. Nyíri Viktor tulajdonában álló Biropharma Kft. 2010. június 30-án kelt sajtóközleménye képezte. A cikk valótlan állításait a Figyelő a 2010/30. számában helyreigazította.
Helyreigazította valótlan állításait a Figyelő
"Nem sikerült elvenni a magyar rákbetegektől az Oncomar-t" –
Dr. Hidvégi Máté közleménye
A rákbetegek kezelésének kiegészítőjeként világszerte használt fermentált búzacsíra kivonat feltalálójaként végtelenül elszomorít és felháborít az az undorító és hazug kampány, amelyet a Biropharma Kft. és a mögötte álló tulajdonosi érdekcsoport a rákbetegekkel és kétségbeesett hozzátartozóikkal művel.
Szeretném leszögezni, hogy az Avemar feltalálójaként soha nem állítottam azt, hogy az Avemar egy rossz termék lenne. Tény, hogy több mint két éve nem áll módomban ellenőrizni az Avemar gyártásának a minőségét, így a gyógyszertárakban ma kapható termék minőségéért semmilyen felelősséget nem tudok vállalni. Szakmailag pedig kifejezetten elhibázott lépésnek tartom az Avemar filmtabletta bevezetését, és ezúton is tiltakozásomat fejezem ki, amiért azt a nevemmel összefüggésbe hozták.
Az elmúlt évek során lehetőségem nyílt arra, hogy korszerűsítsem a korábbi találmányomat. Ennek a munkának a gyümölcse az Oncomar, amely a fermentált búzacsíra kivonatot a tudomány és technika állása szerinti legtöményebb formában, vivő- és adalékanyagoktól mentesen tartalmazza. Ugyanezt a terméket az Amerikai Egyesült Államokban AvéUltra-nak hívják, amelyet nagy örömmel fogadtak a rászorulók és az egészségügyi szakemberek egyaránt.
Azt követően, hogy az Oncomar elérhetővé vált a rákbetegek számára, a régi Avemart gyártó Biropharma Kft. minden eszközt megmozgatott azért, hogy a magyarországi betegek elől elzárja az Oncomar-t. Ez a törekvésük kudarcba fulladt, mert az egészségügyi szakhatóság daganatos betegek tápszereként az Oncomar-t nyilvántartásba vette az alábbi néven: Oncomar Avemar liofilizátumot tartalmazó speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer daganatos betegek részére (OÉTI ny. szám: 1162).
Mivel a Biropharma Kft-nek nem sikerült elvenni a magyar betegektől az Oncomar-t, ezért most tisztességtelen felhívásokkal akarja őket lebeszélni a készítményről.
Elnézést szeretnék kérni azoktól, akiket elbizonytalanít a jelenlegi helyzet. Továbbra is azt tanácsolom a rászorulóknak, hogy alkalmazzák a fermentált búzacsíra kivonatot annak jótékony hatásai miatt. Ismét leszögezem, hogy véleményem szerint a tasakos kiszerelésű Avemar feltételezhetően még mindig egy jó termék, de szakmai meggyőződésem szerint az Oncomar jobb, és akik megkérdeznek, azoknak ezt ajánlom.
Budapest, 2010. július 12.
Dr. Hidvégi Máté
c. egyetemi tanár
UjAvemar.hu | Az új Avemar megérkezett
Megérkezett az Oncomar
Ave! Már itt az új Avemar.
Hivatalosan is megérkezett Magyarországra az Oncomar, az Avemar feltalálójának leginnovatívabb terméke. Az Oncomar-t Németországban gyártják dr. Hidvégi Máté biokémikus személyes felügyelete mellett. Egy újabb mérföldkőről van szó, hiszen a Magyarországon gyárott régebbi termékhez képest az Oncomar korszerűbb: adalék- és vivőanyag-mentes, a granulátum teljes egészében az aktív hatóanyagokat tartalmazza, gyorsabban oldódik és könnyebben fogyasztható. Ráadásul laboratóriumi vizsgálatokban és állatkísérletekben hatékonyabbnak is bizonyult.
Előzmények: 2009. szeptember 1-én hivatalosan forgalomba került az első olyan Avemar, az AvéULTRA, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban gyártottak. Az amerikai gyártás beindítását megelőzte, hogy még 2006-ban a Dr. Hidvégi Máté és munkatársai által kifejlesztett termék nyerte az év legjobb új táplálkozástudományi terméke fődíját, a terület egyetlen Oscar-díjának számító NutrAward-ot, amelyet az Egyesült Államok-beli kaliforniai Anaheimben megrendezett Natural Products Expo West / Supply Expo keretében adták át. A legjobb új terméknek járó díjat, a NutrAward-ot a zsűri négyszáz termékből választotta ki, amelyekre a kiállítás ideje alatt 44 ezer látogató szavazott. A NutrAward fennállása óta először fordult elő, hogy a díjat európai innovációnak ítélték oda.
Az Oncomar megszületése egy olyan gyógyszeripari technológiai gépsornak köszönhető, amely Magyarországon jelenleg még nem elérhető: ez a technológia azt teszi lehetővé, hogy a fermentált búzacsírakivonat adalék- és vivőanyag-mentes marad. A változatlan hatóanyag-tartalmú granulátum a fejlesztésnek köszönhetően teljes egészében az aktív hatóanyagokat tartalmazza, gyorsabban oldódik és a betegek számára könnyebben fogyasztható.
A Dr. Hidvégi Máté biokémikus által kifejlesztett, elsőként az Egyesült Államokban gyártott és forgalmazott terméket a hazai betegek részére Németországban gyártják. A németországi gyártóközpont az Egyesült Államokban gyárott AvéULTRA-val azonos minőségű terméket állít elő, az amerikaihoz hasonlóan magas szintű ipari háttér mellett, Oncomar márkanéven.
A kiemelkedően magas minőségű Oncomar-ra is jellemzőek az Avemar jótékony hatásai, sőt, a legújabb összehasonlító kutatások kimutatták, hogy az Oncomar laboratóriumi vizsgálatokban és állatkísérletekben olyan nagyfokú hatékonyságot mutatott, amely alapján várható, hogy a jövőben az American BioSciences Inc. és dr. Hidvégi Máté feltaláló közös terméke várhatóan világszerte felváltja elődjét. A gyártó és a feltaláló közös törekvése, hogy az egyelőre még nagyon drága technológia költségeinek csökkentésével minden rászoruló számára hozzáférhető legyen az Oncomar, külön prioritásként kezelve a magyarországi rákbetegeket.
Az Oncomar magyarországi megjelenéséhez kapcsolódó esemény, hogy megnyílt az első Onco-Shop márkabolt Budapesten, a Kék Golyó és a Schwartzer Ferenc utca sarkán, az Onkológiai Intézet főbejáratával szemben. Az Onco-Shop otthont ad az Oncomar-nak, ahol az érdeklődők részletesen is megismerhetik minden idők legkorszerűbb Avemar termékváltozatát. Az Onco-Shop munkatársai gyógyult rákbetegek, akik szívesen megosztják személyes tapasztalataikat az érdeklődőkkel.
Az Oncomar valóban az új Avemar, amelyről szintén elmondható, hogy nem gyógyszer és nem helyettesíti az onkológiai kezeléseket. Ám a könnyebb fogyaszthatóság olyan betegek számára is elérhetővé teszi majd a hatóanyagot, akik azt jelenleg annak kellemetlen íze miatt nem tudják fogyasztani.
Tudjon meg többet az Oncomar-ról és látogasson el az Oncomar hivatalos honlapjára!
Az új Avemar 2010 első felétől már Magyarországon is elérhető!
Az új Avemar 2010 első felétől már Magyarországon is elérhető!
Köszöntjük az ÚJ AVEMAR hivatalos oldalán! Oldalunk hamarosan kibővült tartalommal várja az olvasókat!
2009. szeptember 1-én hivatalosan forgalomba került az első olyan Avemar, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban gyártottak. Egy újabb mérföldkőről van szó, hiszen a Magyarországon gyárott termékhez képest az amerikai korszerűbb: adalék- és vivőanyag-mentes, a granulátum teljes egészében az aktív hatóanyagokat tartalmazza, gyorsabban oldódik és könnyebben fogyasztható. Ráadásul laboratóriumi vizsgálatokban és állatkísérletekben hatékonyabbnak is bizonyult. 2010 első felétől már Magyarországon is elérhető!
Előzmények: 2006-ban a Dr. Hidvégi Máté és munkatársai által kifejlesztett termék nyerte az év legjobb új táplálkozástudományi terméke fődíját, a terület egyetlen Oscar-díjának számító NutrAward-ot, amelyet az Egyesült Államok-beli kaliforniai Anaheimben megrendezett Natural Products Expo West / Supply Expo keretében adták át. A legjobb új terméknek járó díjat, a NutrAward-ot a zsűri négyszáz termékből választotta ki, amelyekre a kiállítás ideje alatt 44 ezer látogató szavazott. A NutrAward fennállása óta először fordult elő, hogy a díjat európai innovációnak ítélték oda.
Iratkozzék fel az ingyenes Avemar hírlevélre, hogy elsőként értesülhessen az új Avemar magyarországi megérkezéséről!
Az amerikai rákbetegek és orvosaik körében egyre népszerűbbé váló új Avemar (Amerikában Hidvégi találmányát Hungarian Powder-nek is hívják) megszületése egy olyan gyógyszeripari technológiai gépsornak köszönhető, amely Magyarországon jelenleg még nem elérhető: ez a technológia azt teszi lehetővé, hogy a fermentált búzacsírakivonat adalék- és vivőanyag-mentes marad. A változatlan hatóanyag-tartalmú granulátum a fejlesztésnek köszönhetően teljes egészében az aktív hatóanyagokat tartalmazza, gyorsabban oldódik és a betegek számára könnyebben fogyasztható.
Az új Avemarról is elmondhatóak az Avemar jótékony hatásai, sőt, a legújabb összehasonlító kutatások kimutatták, hogy az új Avemar laboratóriumi vizsgálatokban és állatkísérletekben olyan nagyfokú hatékonyságot mutatott, amely alapján várható, hogy a jövőben az American BioSciences Inc. és dr. Hidvégi Máté feltaláló közös terméke várhatóan a jövőben világszerte felváltja elődjét. A gyártó és a feltaláló törekvése, hogy az egyelőre még nagyon drága technológia költségeinek csökkentésével minden rászoruló számára hozzáférhető legyen az új Avemar, külön prioritásként kezelve a magyarországi rákbetegeket.
Iratkozzék fel az ingyenes Avemar hírlevélre, hogy elsőként értesülhessen az új Avemar magyarországi megérkezéséről!
Magyarországon várhatóan 2010 első felében már elérhető lesz a korszerűbb termék. Az új Avemarról is elmondható, hogy nem gyógyszer és nem helyettesíti az onkológiai kezeléseket. A könnyebb fogyaszthatóság olyan betegek számára is elérhetővé teszi majd a hatóanyagot, akik azt jelenleg annak kellemetlen íze miatt nem tudják fogyasztani.
Az új Avemar hivatalos weboldala hamarosan elkészül! Addig is látogasson el az Avemar Kutatási Program hivatalos információs oldalára, ahol feliratkozhat ingyenes hírlevelünkre is!
http://www.avemar.co.hu
Ismerje meg az Avemar feltalálóját, a Jedlik Díjjal és Köztársasági Elnöki Aranyéremmel kitüntetett Dr. Hidvégi Máté rákkutó-biokémikust!
http://www.hidvegimate.hu
Az új Avemar amerikai weboldalát az alábbi oldalon érheti el: (Amerikában az új Avemart AvéULTRA-nak hívják.)
http://www.avemarusa.com

